Alapjártasságra épülő képzés

Értékrend utánkövető képzés image
Az Értékrend képzés utánkövetése, szinte ugyanolyan fontos, mint maga az alapok. „Mi az, ami fontos. Mi az, ami igazán fontos. Mi az, ami mindennél fontosabb.” Egy olyan világban, ahol a jó lúzernek hat, ahol a tisztesség nevetséges, ahol a bizalom jutalma az átverés, létszükséglet a jó és helyes, folyamatos megerősítése. Jó és helyes alatt pedig nem a „nekem jót” kell érteni, hanem a „minden érintett félnek jót”.

Gyermekkorunktól arra kondicionálnak bennünket, hogy hogyan kell a társadalmi elvárásoknak megfelelnünk. Fiatal felnőtt korunkig, mást sem teszünk csak ezért tanulunk. Először csak írni, olvasni, később nyelveket, majd szakmai, és karriercélok megvalósításához szükséges tudást szerzünk. Ezt követően pedig, az aktuális munkahelyünk követelményeinek megfelelő készségek, képességek elsajátításán dolgozunk.

Amit azonban csak kevesek tudnak, hogy hogyan kell mindeközben emberek maradni. Emberséges embernek. Épp ezért, jónak lenni, mindenki nézőpontját figyelembe véve döntéseket hozni, esszenciális értékeket képviselni, egy önös érdekeken alapuló világban, nagyon nehéz. Amikor a társadalom elvárásai és az egyén jóérzései külön utakon járnak, nem lehet elégszer ismételni, erősíteni magunkban azt, amit valóban értéknek vélünk.

„Tartós sikert elérni, tartós alapokon lehet.” Életterülettől függetlenül, ez egy sokat elhangzó mondat. Ahhoz azonban, hogy dolgozhassunk érte, először is tisztáznunk kell a „kitartás, tartósság” fogalmát. A Taoista filozófia tartóssága nem a fogat összeszorított, önmagunkon erőszakot tevő, mozdulatlanságról és változatlanságról szól, hanem épp az ellenkezőleg, az önmagunkat megújító szüntelen mozgásról.

Kitartani, miközben minden pillanatban mások vagyunk. Kitartani, miközben lelkünkben érzések, vágyak, szenvedélyek jönnek-mennek. Kitartani, miközben a világban is minden meghal és újjászületik. Eljutni a makacs mozdulatlanságtól az önmagunkhoz való hűségig. Erre csak az az ember képes, aki egységben van önmagával, aki meg van győződve arról, hogy jó az út, amin halad. Ennek elérése az Értékrend utánkövető képzés célja.

Részletek...